ÁLDOZAT szó jelentése

Magyar nyelv (1862) szótárunk szerint ÁLDOZAT szó jelentése, értelmezése:

(ál-d-oz-at) fn. tt. áldozat-ot. 1) Akármily jószág, melyet az istenségnek, illetőleg pogány isteneknek, hála, vagy tiszteletjeléűl, vagy engesztelésűl buzgó híveik nyujtani, neveztesen oltáraikon vagy más szentelt helyen elégetni szoktak. Hálaáldozat. Örömáldozat. Engesztelő áldoazt. Véráldozat, vagyis élő állat, melyet az Isten tiszteletére megöltek. Szélesb ért. áldozatnak mondatik minden hitvallási szent gyakorlat, melylyel az Istent tiszteljük, imádjuk, továbbá minden adományozás, ajándék, melyet a hivek illető egyházaik fölsegélésére, föltartására nyujtanak. 2) Átv. ért. minden jószág, becses vagyon, melyet magunktól megvonunk, hogy vele embertársunkon, illetőleg a közjón segítsünk. Áldozatot hozni a haza oltárára. Áldozatot nem szóval, hanem tettel kell hozni. Hazafiak áldozataiból állított intézetek. Ez sok pénzáldozatba került. Továbbá, minden szenvedés, melyet másokért kiállunk, vagy öröm, élvezet, melyről érettök lemondunk. Társaiért ő lett az áldozat. Ez által nagy áldozatot hoztál nekünk. Emberszeretetének, hazájának áldozata lett.

Betűelemzés "ÁLDOZAT" szövegre

Morzé jelekkel leírva (csak ékezet nélküli betűkkel): .- .-.. -.. --- --.. .- -

A szó 7 betűs karakterrel van leírva, ebből 3 magánhangzó (42.9%). Ez 4.65 százalékkal több mint az átlagos magyar szó esetében. Vizsgált szövegnek összesen 1 karaktere van ami nem írható le angol ábécével (átlagnál 0.1 karakterrel kevesebb). Hátrafelé leírva: TAZODLÁ.

Keresés az interneten "ÁLDOZAT" kulcsszóra:

> Képek keresése
> BING kereső
> Google kereső
> Video keresés
> Fordítás: ÁLDOZAT Angolra
*Eredmények új ablakban fognak megjelenni

Menü

Hirdetés

Statisztika